Sohasem hallott részleteket árult el a betegségéről Boros Lajos

Műtétekkel, kómával, kétségekkel és rengeteg új tapasztalattal járó gyötrelmes év után Boros Lajos ismét a régi! Nemcsak hogy rádiósként tért vissza az éterbe, de komoly kétórás stand up előadásokat csinál végig a Dumaszínházban. Most a Vasárnapi Blikknek olyan dolgokról is beszélt, amelyekről eddig mélyen hallgatott.

Mindenről beszél az önálló estjén, néha csapongva a múlt, a jelen és az öt hét kóma idejéből, de változik a mondandója az előadásokon?

Boros Lajos: A fő szál természetesen a betegségem és a pár évtized rádiózás, ám mégsem ugyanolyan egy műsor sem, mert eszembe jutnak más-más emlékek, sztorik. Mindig improvizáltam, egész életemben, ezért képtelen lennék betanulni egy szerepet.
 

Ráadásul a bemutató előtt az is törlődött a memóriájából, ami nagy nehezen belement…

Boros: Ez így volt. Majdnem tudtam az egész műsort kívülről, amikor bementem az urológiára a prosztataműtét utáni kontrollvizsgálatra. „Jé, hát ez itt vérzik belül” – derült ki, és azzal a lendülettel lekötöztek, kifeszítettek, és három napon keresztül mozdulatlanul feküdtem. Nemcsak azt felejtettem el, hogy a műsorban mi a szöveg, hanem azt is, hogy mi a nevem. Úgy éreztem magam, mintha egy szuperkém lennék, akit halálra kínoznak, és kitörölnek mindent az agyamból.
 

Hogyan viselte a kiszolgáltatott helyzetet?

Boros: Remekül, megtanultam pironkodás nélkül pucsítani az urológián. Kisebbet, nagyobbat, amekkorát kívánt a doktor úr! (nevet) Van az a helyzet, amikor az ember annyira kiszolgáltatott, hogy megszűnik a szégyenérzet. Fürdettek, kacsát használtam, de abban a közegben mindez teljesen természetessé vált. Nincs is olyan testnyílásom, ahová ne kukkantott volna be egy-egy orvos, a válla fölött meg az ápolónők. Volt olyan, hogy az orvosom nem ért rá, és két tanulót beküldött, akik a fütykösömet rángatták, közben egy egyetemista csoport nézegetett a bejáratnál, fiúk, lányok vegyesen. Ilyenkor bennem is előtört a poénkényszer, hátha nekik is tetszik, ha viccelődök.
 

A prosztatás „kalandja” utolsó a műtétek sorában. A szívbetegségre hogyan derült fény?

Boros: 25 évig vezettem a Bumeráng című rádióműsort Bochkor Gáborral, később Voga Jani csatlakozott hozzánk. Itt javasoltam, hogy bejött egy új szívkatéterezéshez használt orvosi gépezet, próbáljuk ki. Persze lehurrogtak, de később kiderült a hallgatók telefonhívásaiból, hogy állatira imádják hallani a szívdobogásunkat. Így jutottunk el a vizsgálatra. A végén Merkely professzor a barátaim kezébe nyomott egy-egy papírt, kezet rázott velünk, nekem meg odasúgta: nekünk még találkozni kell… Adott egy dátumot, és szívkatéterezés lett belőle.
 

Meglepődött, hogy súlyos szívbeteg?

Boros: Meg. Bochkor és Vogci ugyanis mindent elkövetett, hogy ártson magának, erre ők kaptak egy papírt, hogy mindenük tökéletes. Miközben én voltam az egyetlen sportember közöttük, aki nem iszik, nem dohányzik, egészségesen élt mindig.
 

A munka alatt csak dorbézoltak legalább egyszer?

Boros: Életemben egyszer Gyulán engem is megitattak pálinkával. A színpad pereme végig volt rakva kis pohárkákkal. Ezren kiabáltak, miután kezembe nyomták a kupicát: „Igyál, Lali király, ezt neked hoztuk, egy, kettő három!” A hetedik után kezdett rám omlani a színpad. Többé nem tudtak rávenni ilyesmire, de volt egy Mosoly turnénk, oda mentünk, ahol csökkent a hallgatottság. Egy Tisza-parti falu szállodája előtt vártak minket: demizsonokkal, üvegekkel, poharakkal. Próbáltam óvni Bocsiékat, ne kezdjenek el inni, de kikérték maguknak: „Nem ismerem őket”. Hát ismertem, ez a baj. Reggel hatkor kezdődött a műsor. Kimentem a szabadtéri színpadhoz, de nem volt mozgás. Kérdezgetem, hol vannak a fiúk? Most jöttek elő a pincéből. Bochkor hason, Voga hanyatt, de negyedik próbálkozásra feljutottak a színpadra. Bocsi közölte: „Lajos, kezdd el a műsort, és majd szóljál, ha szükség van rám.”
 

Valójában miért távozott a csapatból? Hiszen a többiek folytatták…

Boros: Kitalálták: „Nálunk az a hülye Boros nagyon öreg, nem trendi már.” Nagyon humánus eljárás volt, megkérdezték, hogy mikor megyek már nyugdíjba. Mondtam, hogy szavazzuk meg, és elmegyek, mert nincs annál rosszabb, mint a rossz hangulat. Vigasznak kérték, hogy írjak egy bakancslistát. Egyiket egy hatalmas akváriumban teljesítették. Nehézbúvár ruhában merültem a cápák közé. Hosszú lándzsákkal terelgették a fejem fölött keringő fenevadakat, mire hallom a fejhallgatómban Bocsit: „Ne lökdössétek azokat a cápákat, engedjétek a Boroshoz!” Erre megint csak, sokadszorra meghatódtam...
 

Ezután már azt hihette, túl van minden bajon, amikor kiderült, a java még hátravan a szívével…

Boros: Hét éven keresztül mindennap gyalog jártam az Operától a Fő utcai stúdióig. Hetente kétszer jártam úszni. Ennek az eredménye két darab eltömődött ér lett a szívemben. A katéterezés után egy hét öt napján kellett úsznom. Nyolc kilométer volt az adag. Pont az uszoda bejárata előtt 10 méterrel lettem rosszul. Olyan vérnyomást produkáltam, ami nem létezik, ezért a kórház sürgősségi osztályán vártak nagy szeretettel. Ezután jött a pacemaker, majd a három billentyűcsere.
 

Majd a kóma. Az öt hét „távollét” alatt nem volt lehetősége megijedni. Utána szorongott?

Boros: Az enyhe kifejezés, pszichológus is kezelt. Egy másik beteget, akinek ugyanúgy három szívbillentyűcseréje volt, mint nekem, nem sikerült visszahozni a kómából. Mellettem feküdt az intenzív osztályon, de meghalt. Szinte lelkifurdalásom volt az óriási szerencsém miatt.
 

Teljesen meggyógyult már?

Boros: Az én koromban ezt nem lehet tudni, de momentán jól vagyok. Magam is meglepődtem, a feleségem meg különösen, hogy milyen jól bírom a kétórás folyamatos koncentrálást.

További bulvárhírerkért keresd fel a Blikk.hu oldalát.